Barangolás Kinizsi környékén – A pulai Tálodi kolostorrom
Mit tanácsolhatnánk a nemes vándornak, ki a Kinizsi-vár büszke tornyának árnyékába érkezik? Mely csodák és látnivalók várják még e kies vidéken?
Ha a Kinizsi-vártól továbbindulnál a kéktúra kanyargó ösvényén, néhány kilométer után a Bakony egy történelmi emléke bukkan elő a fák közül, a Tálodi pálos kolostor romjai.
TÚRA IDEJE
kb. 50–60 perc gyalog a Kinizsi-vártól, az Országos Kéktúra útvonalán
HOSSZA
kb. 4 km Nagyvázsonyból gyalog, kéktúra-jelzésen
A kolostor története:
Alapítása: Az egyetlen magyar alapítású Pálos rend kolostorát 1324-ben említik először egy Rátót nemzetség adományozó okiratában. Tálod, a Szent Erzsébet tiszteletére emelt templomával a Bakony egyik első, meghatározó szellemi és gazdasági kolostora volt.
Fénykor: A 14–15. században a kolostor jelentős birtokokkal rendelkezett. A szerzetesek erdőgazdálkodással, halastavak fenntartásával, kódexek írásával és másolásával is foglalkoztak.
Pusztulás: A törökdúlás idején, a helyi nemesek több más templom, kolostor felrobbantásával akadályozták az oszmán sereg megtelepedését. Ennek esett áldozatul a kolostor és Tálod falu is. A környék ekkor elnéptelenedett.
Régészeti feltárás: A 20. század közepén indult meg, ekkor tártak fel több alapfalat, a templom egy részét és a kolostorudvar körvonalait. Ekkor tárták fel a Nagyvázsony felé kb. 1 km-re, az erdő szélén megbúvó Szent Ilona kápolnát is.
Mit láthatunk ma?
- Tisztán kivehetők a templom hajójának és szentélyének alapfalai, a kolostor épületeinek maradványai és az egykori temető nyomai is. Az ásatások során több középkori kőfaragvány, sírkő és kerámiatöredék került elő.
- A még álló főfalat biztonsági okokból támasztották meg fagerendákkal. Ez volt az első lépés a rom nagyobb volumen feltárása előtt. Pula Község Önkormányzata , a Nemzeti Múzeum és más támogatók közreműködésével indult el a rom állagmegóvásának folyamata.
Tudnivalók:
Megközelítés: Nagyvázsonyból a Kinizsi-vártól induló Országos Kéktúra jelzését követve, kb. 4 km séta. Autóval Pula felől a 77-es főútról (földúton), vagy a 7311-es útról (gyalogúton) közelíthető meg, mely útról 1,5km
- TIPP: A rom mellett van a Kinizsi-forrást és egy kijelölt sütögető hely, ahol akár lehet tartani egy szalonnasütést vagy mályvacukor sütést.
Fontos tudnivalók túrázóknak:
A romhoz vezető út része az Országos Kékkörnek, a Csicsói erdészház és Nagyvázsony (Kinizsi-vár) között. Ha szeretnél többet megtudni a Kéktúráról, az útvonalakról, vagy épp a pecsételőhelyekről, látogass el a Magyar Természetjáró Szövetség hivatalos honlapjára vagy a Kéktúra hivatalos oldalra.
- Figyelem! Ősszel és télen a vadászidény miatt erdőlátogatási korlátozások lehetnek a Bakonyban. Mielőtt útnak indulsz, mindig ellenőrizd az aktuális helyzetet az Erdőjáró applikáción, az illetékes erdőgazdaságok, mint a Bakonyerdő Zrt. és a Balaton-felvidéki Erdészeti Zrt. honlapján vagy akár a Kéktúra főoldalán, ahol az új becsételő pontokat és a tűzgyújtási tilalmakat is jelzi a térkép.
Ha pontról-pontra szeretnéd megtervezni a túrát, pedig a Merre tekerjek honlapjára látogass el.
Köszönöm Szenger Istvánnak a cikk pontosításához nyújtott segítségét.